Koncertbeszámoló: október 10

Tegnap újra megtelt a Parola Pinceklub a maga módján! Jó érzés volt látni, hogy sikerült valamivel felrázni a klubéletet, mert be kell vallani, hogy az utóbbi időben nem volt valami túl fényes. Például a szeptemberi koncerten alig voltak, pedig egész délutános program is volt mellé, de mindegy is. Az a fontos, hogy ez most összejött, jól sikerült és nekem konkrétan visszaadta azt a lendületet, ami hiányzott egy ideje.

img_6386.JPG img_6221.JPG

Egy kis sztori így a beszámoló előtt: tavasszal kicsit kiakadtam pár zenekarra, mert voltam bátor rájuk írni facebookon, hogy az újfalui közönség szívesen jönne koncertre, ha eljönnének. A válasz általában valami leterelés volt. Ki is akadtam, majd ennek hangot is adtam a híres HunMetalConspiracy facebook-csoportban. A posztra sok komment jött, illetve többen rám írtak, hogy ők jönnének zenélni a bandájukkal. Így tett Arni is a What On Earth-ből. Tetszett a zenéjük és meg is dumáltuk, hogy amint lesz lehetőség egy újfalui bulira, azonnal írok. Az eredményét tegnap láthatta a közönség.

Hosszú agyalás után a zenekarommal is megdumáltuk, hogy bevállaljuk ezt a bulit. Igazából egy új számot is akartunk írni, ami úgy félig-meddig kész is lett, de a szokásos 8 számos repertoár már a kisujjunkban van, így ragaszkodtunk most is hozzá. Miután a Replace My Heart elvállalta a bulit, eszünkbe jutott, hogy most leszünk 5 évesek. Nem ünnepeltünk még szülinapi bulit, ezért gondoltuk, hogy az 5 szép kerek szám, itt az ideje. A Havaria Honkakka úgy jött a képbe, hogy a NewVillageCrew szervezett egy baráti főzést a Civil Udvarban és ott dumálgattam a dobosukkal. A vicces az, hogy ott a bulin nem is jutott eszembe, hogy meghívjam őket, pár nappal később írtam rá Jenei Lacira, hogy simán jöhetnének koncertezni, ha van kedvük.

Tegnap már nagyon izgatott voltam, hogy milyen kimenetele lesz az estének, mert ugye a PÁRNA3-as Replace buli kisebb katasztrófával ért fel nálam. Ezért is voltam kicsit felpörögve, na meg persze szeretek koncertezni, régen koncerteztünk már. Meg olyan tök jó érzés, mikor meghívsz egy bandát, elfogadják a felkérést, utaznak kilométereket, hogy a világvégén játszhassanak. A Havaria Honkakka kezdte a bulit. Hallottam már őket párszor, de most úgy igazán tetszett. A zenei rész nagyon jól szólt, nálam ezzel betaláltak. A thrashes hangzást most kezdem felfedezni magamnak, eddig nem nagyon barátkoztam vele. Valamiféle hanganyaguk lesz is hamarosan, még az is lehet, hogy az én kezem lesz benne. Utánuk mi következtünk. Sok újat nem nagyon nyújtottunk, inkább csak az alkalom volt különleges, de régen éreztük ilyen jól magunkat a színpadon. Párszor mondjuk besültünk, de ezeket inkább nem részletezném, aki ott volt, látta (:D). Az est fénypontja ugye a budapesti What On Earth volt. Jó hangulatú, de azért keményebb zenét nyomnak a srácok és aminek nagyon örülök az, hogy sikerült megmozgatniuk az újfalui közönséget. Szóval teljesen jól sikerült az este és november elején majd olyan zenekarokkal lehet találkozni a Parolában, mint az Angertea, a Billog, vagy a Testify.